2007. július 29.

Amikor nem a ló a hülye

Nyílt levél Lovas Istvánnak


Bár nem nekünk címezte, mégis reagálunk Lovas István "buzivédőkhöz" írt újabb nyílt levelére

Lovas: Hogy önöket mennyire érdeklik az emberi jogok, azt gyorsan elintézhetjük, ha emlékeztetem önöket arra, hogy tavaly október 23-án és utána hallgattak, miután a tettükre előre felkészülő, azonosító szám nélkül megjelenő rendőrök megemlékezők szemét lőtték ki. Utána pedig a szemkilövető miniszterelnök a parancskiadási hierarchiában követő barbár rendőrparancsnok kitüntetéséhez tapsoltak.

Partizaninfo: Emberi jogokat emleget? Ha önt egy cseppet is érdekelnék az emberi jogok, szót emelt volna a több mint 160 rendőr sérülését okozó szégyenteljes 2006-os Mtv székház ostroma ellen, a megmozdulásaikon látható nyílt antiszemita transzparensek ellen, a lángokba borított őszi főváros, a bírók, ügyészek adatainak jogellenes közzététele ellen.
Hatásvadász, hazug propagandája szerencsére egyre kevesebb emberre van hatással. Megemlékezők szemének kilövését emlegeti, miközben mindenki tudja - még ön is-, hogy a Magyar rendőrök, akiket önök folyamatosan és szándékosan hergeltek, csak gumilövedéket használtak a kövekkel, husángokkal, molotov koktéllal, t-34-es harckocsival rájuk támadó hordákkal szemben, valamint a jogszerű tömegoszlatás ideje alatt az "azért is itt maradok" gondolkodású bajkeverőkkel szemben. A szégyenteljes összetűzés során, egyetlen személynek sérült a szeme, azóta is ebből az egy balesetből táplálkozik az ön és bűntársai által végzett uszító propaganda. Leszögezhetjük: Ön, Lovas István, a szemsérülés egyik fő haszonélvezője! Ha nem történt volna meg, vajon most mivel hergelné a népet gyűlölködő bűntársaival közösen?

Lovas: E nyílt levél elsőrendű célja csupán az, hogy érveket szolgáltassak azoknak, akik önökön szerencsére már teljesen átlátnak, de talán mindennapi érvelésükhöz jól tudnak használni néhány, általuk netán még nem felhasznált érvet. Ezen érvek legfontosabbika minden bizonnyal az, hogy egy társadalomban a fenyegetés fő forrása – az önök sulykolásával szemben - soha nem néhány felháborodott ember irányából jön, hanem az erőhatalmat képviselő kormány erőszakszerve részéről. Márpedig ez az erőszakszerv – amelyet a magyarországi féldemokráciában is az összes adófizető tart fenn – kizárólag az ellentüntetőket támadta és őket vette őrizetbe, mégpedig a hozzám eljutott információk szerint minden jogalap nélkül.

Partizaninfo: Aki nem lát jogalapot az autókat felgyújtó, székházat fosztogató, magyar rendőrök életét veszélyeztető, molotov koktélt dobáló, a lángokat oltó tűzoltókat lehazaárulózó, félfasiszta csőcselék rombolásának rendőrség általi megakadályozására, annak arra sincs jogalapja, hogy emberek között, emberi társadalomban éljen és bármivel kapcsolatban is jogot emlegessen.

Lovas: Ha ez fordítva történik – mint például Moszkvában, ahol Luzskov főpolgármester az orosz főváros utcáin egynemű fenekeiket publikusan rázókat reguláztatta meg rendőrségével -, akkor nyilván többen értenének egyet önökkel.

Partizaninfo: A homofelvonulás évek óta meg van rendezve. Érdekes, eddig senki nem ment ki dobálózni, csak most, köszönhetõen az önök néphergelő, uszító tevékenységének. Nehéz elhinni, hogy, ha a melegfelvonulást – valamilyen okból - feloszlatta volna a rendőrség, önök most nem az emberi jogokra és a gyülekezési jogra hivatkozva bírálnák és ávósoznák a kormány és a hatóság módszereit.

Lovas: Ma Magyarországon a kormányhatalmat erőszakkal fenntartó (békés úton e hatalom megtartására a Gyurcsány-kormány már képtelen lenne) rendőrség pontosan annak ellenkezőjét teszi, mint amire alkotmányosan és szabályzata szerint létrehozták, illetve mint amilyen rendelkezéseknek engedelmeskednie kellene. A politikai indíttatásból működő rendőrség a békés tüntetőket sebesíti meg sok esetben igen súlyosan; az egész glóbuszon egyedüliként a nemzeti jelképeket tapossa; politikai pártokat és az azzal való rokonszenvet kifejező embereket szidalmaz; etnikai feszültséget szít azzal, hogy bűnöző cigányokat hagy szabadon futni olyan cselekmények elkövetése után, mint amelyek töredékéért a kormány ellenzékének tekintett embereket azonnal fogdába hajít; a védelmi pénzt beszedő maffiózoktól rettegve és vele összejátszva elemi, bűnüldöző kötelességét nem teljesíti; velejéig korrupt és tehetségtelen, amit bizonyít egyebek között több tízezer lakás kifosztói azonosságának ismeretlenül maradása; részt vesz olyan szervezett bűnözésben, amely eredményeként például rendőrökön keresztül lehet visszavásárolni lopott autót, és sorolhatnám még annál is hosszabb ideig, mint ameddig a melegügyben olyan pártatlan médiaszereplők adnak önöknek szereplési időt, mint Orosz József vagy a kereskedelmi tévék szerkesztőinek legnagyobb része.

Partizaninfo: A magyar rendőrség alkotmányos kötelességét teljesíti, amikor az alkotmányos rend ellen jogellenesen összeverődött, kötelet emlegető rendbontókat akadályozza meg a pusztításban. Ami a békés tüntetõket illeti, legutóbb pontosan önök intéztek agresszív támadást valóban békés felvonulók ellen. Ami a "bűnöző cigányokat" illeti: önök voltak az elsők, akik szót emeltek a rendőrökre támadó heves megyei romák megállítására kivezényelt rendőrök ellen is, miközben máskor a bűnöző cigányok elleni fellépés elmulasztásával vádolják a "cigánypártinak" titulált rendőrséget. Önöknek érdeke a rendőrség lejáratása, elbizonytalanítása, a magyar rendvédelem ellehetetlenítése. Lehet ide keverni a rendőri korrupciót, a rendőrség felderítési hiányosságait, azonban hazugság és jellemtelen csúsztatás állítani, hogy az ilyen jellegű problémák csak az elmúlt pár év jelensége, vagy az öszödi beszéd következménye.

Lovas: Önök szerint Magyarországon a kormánynak, a melegeknek, a kormánypártiaknak, a (bűnöző) cigányoknak kell félniük, vagyis perverz logikájuk szerint azoknak, akiknek vagy fegyver van a kezükben, vagy a fegyveres alakulatoktól igen hatékony védelmet kapnak. És önök szerint azoktól kell félni, akik ellen ténylegesen a puska csövét fordítják, vagyis akiknek hurkát hasítanak a hátából és kilövik a szemét.

Partizaninfo: Senkinek nem céja, hogy bárki is féljen bárkitől, leszámítva önöket, akik egyes lehazaárulózott magánszemélyek, valamint egyes igazságszolgáltatási dolgozók adatainak közzétételével próbálnak félelmet kelteni, hordákba verődve, engedélyezett felvonulókra támadnak, nemzeti ünnepeinket molotov koktélokkal, barrikádemeléssel, antiszemita jelszavakkal "ünneplik".

Lovas: Ha fordított esetben, azaz jobboldali kormány idején a rendőrség a békésen felvonuló Halmai Gábor, Pető Iván, Vásárhelyi Mária, Haraszti Miklós, Konrád György, Kenedi János vagy Kőszeg Ferenc szemét lőné ki, akkor is azt hajtogatnák, hogy a rendőri erőszak áldozatai jelentik a fenyegetést, „Weimart” idéznék fel, valamint az apokalipszis sötét lovasait?

Partizaninfo:A felsorolt személyek -bár nem tartoznak kedvenceink közé- nem hazaárulózzák a másként gondolkodókat, nem viszik utcára felhergelt szimpatizánsaikat, nem emlegetnek kötelet vélt ellenfeleiknek, nem gyújtják fel fővárosunkat! Önök ezt tették! Innentől nem beszélhetünk fordított esetről.

Lovas: Afölött sem szabad elsiklani, hogy önök a társadalmat sújtó bajok között is meglehetősen furcsa sorrendet állítanak fel. Tudom és szerencsére már nagyon sokan tudják, hogy önöket egy pillanatig sem zavarja az, ha itt a „lakosok” még a jelenleginél is korábban halnak az önök segítségével profitérdekből és zsigeri bosszúból szétrugdalt egészségügy teljesítőképtelensége miatt. Tudják azt is már sokan, hogy önöket nem zavarja, ha egyre nagyobb a nyomor; ha az ország a világ legújabbkori gazdasági történelme minden bizonnyal legvirágzóbb szakaszában alig fejlődik; ha az emberek nyakig adósodnak el és a tetőt fejük fölül elveszik a nyomor okozta kétségbeesésükben felvett kölcsönöket nyújt bankok; ha már nem csak filléreken tengődő öregek világítanak negyvenes égővel, vagy fagyoskodnak fűtetlen szobáikban. Nem. Önöket csak az zavarja, ha a társadalom legnagyobb része által agresszív perverzeknek tekintett – akkor most én használom a kifejezést – lakosok nem tetszésüket fejezik ki a provokatív show miatt és azért, mert az irdatlan pénzbe kerülő rendőri biztosítást is nekik, az egyre nagyobb nyomorban élőknek kell megfizetni.

Partizaninfo: A szegénység, a munkanélküliség a szélsőjobboldal melegágya. Önök baloldali jelszavakat skandálva igyekeznek a lakosságot maguk mellé állítani, pontosan ugyanúgy, ahogyan a nemzetiszocialisták tették a Weimari köztársaság idején. Szerencsére sokan emlékeznek az 1998-2002-ig tartó kormányzás idejére, tudják, hogy az egészségügy kicsit sem volt szerencsésebb helyzetben, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok fizetése, a nyugdíjasok helyzete a mostaninál is szégyenteljesebb volt, akkor valahogy mégsem hallottunk önről és "dolgozópárti" értékrendjéről.

Lovas: Ugye dühösek, hogy ezen a levélen csak akkor találnak fogást, ha legmélyebb belsejükből fakadó módszerük szerint vagy hamisítva idézik, vagy csak csonkán valamelyik mondatát?

Partizaninfo. Álszent, képmutató levelén rendkívül könnyû fogást találnia minden történelmet, társadalmakat, politikát jól ismerő olvasónak.