2007. szeptember 6.

Előlépteték az
elmarasztalt rendőröket

méltatlankodik a népherelő média


Pár hetes huzavona után kiadta a botrányra éhes Origo hírportál követelésére az ORFK azoknak a rendőri vezetőknek a nevét, akik egy belső rendőri jelentés szerint "szakmai hibákat követtek el" 2006. október 23-ai utcai rombolások, gyújtogatások, fosztogatások, barikádemelések, harckocsilopások megfékezése során.
A Budapest utcáit háborús övezetté változtató csőcselék támadásainak megakadályozására tett intézkedéseket vizsgáló Papp-bizottság július elején nyilvánosságra hozott jelentése szerint egyes vezetők többször szakmai hibákat követtek el a tömegoszlatás alatt. Bár a jelentés megállapítja, hogy a rendőrség törvényesen járt el, azt is kimondja: "a hatályos jogszabályok és belső normák betartásában - elsősorban magasabb vezetői, irányító parancsnoki szinten - elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eseményeket nem mindig tudta kellő mértékben uralni, és hatékonyan kezelni".
A vezető beosztású rendőrök közül hárman ma már nyugdíjasok, hármójukat viszont azóta előléptették magas rangú szakmai munkájukért. A nép hergelésére szakosodott hataloméhes politikai erők, valamint a befolyásuk alatt álló “mindenkinél magyarabb” érzelmű személyek felháborodásuknak adtak hangot, melyhez az ősszel a huligánok által úgy látszik nem eléggé elvert origósok is hozzájárultak. A rendészeti miniszter az ügyben azt nyilatkozta, hogy utána néz az előléptetéseknek, és ha valóban megtörténtek, akkor az “baj’”.
Az elvtelenségéről többször tanúbizonyságot tevő rendellenes Origo hírportál nem habozott rárabolni az egyébként túl nagy jelentőséggel nem bíró hírre, sőt követelte az elmarasztalt, ám azóta teljesen törvényesen előléptetett rendőrök nevét.
Miután az ORFK ismételt kérésükre sem adta ki a szóban forgó rendőrök nevét, hivatalos panasszal az adatvédelmi ombudsmanhoz fordultak, aki –miután vélhetően fél, hogy ismét pellengére állítja a szélsőjobb, esetleg ismét közzéteszik mobilszámát - a neveket követelőknek adott igazat. Az ORFK ezután elárulta a kért neveket, és a felelősségre vonásról is közölt adatokat. Azt kérték ugyanakkor, hogy az [origo] ne közölje azokat, mert ez "hamis következtetések levonására "adhat alkalmat, méltánytalan az érintett személyekre nézve, emellett pedig alapot adhat a személyes adataikkal történő visszaélésre". Természetesen a botrányra éhes oigós újságírókat kevésbé érdekelte a rendőrség kérése, így végül napvilágot láttak a várva várt nevek és rendfokozatok. Az Origósok örülhetnek: a kurucinfo nevű bűnszervezet azóta már fel is hívta olvasóit, hogy a rendőrök személyes adatait és elérhetőségüket is várják közzététel céljából.
Partizaninfo: Az igazán baj az, hogy az őszi, újabb szélsőjobboldali terror elött álló rendőrségünk minisztere az ellenzéknek való megfelelési vágyból ilyen, a rendőrök demoralizálására alkalmas kijelentést tesz, főleg, hogy ő maga is tudja, hogy bizonyos fegyelmi, vagy etikai elmarasztalás nem akadálya annak, hogy a személy a kélsőbbiekben előrébb lépjen, ha a szolgálati törvény arra lehetőséget ad. Egyébként mindenképpen érdekes, hogy a bűncselekmények miatt jogerősen is elítélt veszélyes bűnözők teljes nevét természetesen sosem követeli az Origo... Úgy látszik, tavaly összel, illetve idén március 15-én túl kevés újsárgírót vertek meg a névtelenül maradt randalírozó huligánok...